Tájékoztató Üzletszabályzat módosításról - 2024. 01. 01.
Tisztelt Ügyfelünk!
A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban Fogyvéd. tv.) 17/b. § (9) bekezdése, valamint a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról szóló 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet 17/I. § (4) bekezdése alapján ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Budapesti Közművek Üzletszabályzatában 2024.01.01. hatállyal az alábbi módosításokra került sor.
Az egyéb módosítások és pontosítások mellett a legjelentősebb módosítás az FKF Hulladékgazdálkodási Divíziót érinti. 2024. január 1-jétől a Budapesti Közművek 5 új agglomerációs település közigazgatási területén lát el hulladékgazdálkodási szolgáltatásokat. Ezek Budakalász, Dömös, Kisoroszi, Nagytarcsa és Visegrád. Ezen települések Üzletszabályzatba történő építésével átstruktúrálásra került a teljes II. fejezet akként, hogy a hulladékgazdálkodási szolgáltatással érintett minden településre vonatkozó rendelkezések közös része átkerült a II.A. részhez, ezért az új fejezetekkel is bővült, valamint a II.B. pont kiegészült az új településekre vonatkozó műszaki tartalommal. A módosítás célja az volt, hogy az immár 11 település ellátásához nyújtott szolgáltatásra vonatkozó szabályok következetesebben, észszerűbben, az olvasó számára átláthatóbb módon kerüljenek rögzítésre.
Ezen felül az Üzletszabályzat Általános része a Fogyvéd. tv. 2024.01.01. napján hatályba lépő módosításaira tekintettel került módosításra.
1. Az Üzletszabályzat I. részének (Általános rész) főbb módosításai
- A Budapesti Közművek Üzletszabályzatának I.4. fejezetébe bekerültek az agglomerációs településekre (Budakalász, Kisoroszi, Dömös, Nagytarcsa, Visegrád, Budaörs, Dunabogdány, Leányfalu, Pusztazámor és Tahitótfalu) vonatkozó személyes ügyfélszolgálati rendelkezések [I.4. fejezet 4.1. pont]
- A 4.1.1 pont szerinti tájékoztatás, 4.1.2.2 szerinti személyes ügyfélmegkeresés kezelése és a 4.1.2.3 telefonon tett ügyfélmegkeresés kezelése, 4.1.2.5 Panaszkezeléssel kapcsolatos szabályokra vonatkozó pontok, a 4.1.2.8 szerinti jogorvoslatra vonatkozó pont pontosításra került [I.4. fejezet 4.1.1. pont, 4.1.2.2., 4.1.2.3., 4.1.2.5., 4.1.2.8.]
A Budapesti Közművek által nyújtott egyes szolgáltatásokkal kapcsolatos visszautalások kezelésre vonatkozó szabályok kerültek be az Üzletszabályzatba [I.4. fejezet 4.4]
2. Az Üzletszabályzat II. részének (FKF Hulladékgazdálkodási Divízió) főbb módosításai
A fentiekben kifejtett jelentős strukturális módosításon túl az alábbi módosításokra került sor.
- A fogyasztási hely fogalmának felhasználási helyre való módosítása [II. A. 2.3. pont],
- A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység igénybevételének bejelentésének elmulasztása és késedelme pont módosításra került [II. A. 2.4. pont];
- Kidolgozásra került az ingatlanhasználó személyében bekövetkezett változás [II. A. 2.5.1. pont] és a társasházi közösségi előfizető egyéni előfizetőkké válásának folyamatleírása [II. A. 1.2. és 2.5.1. pont]
3. Az Üzletszabályzat III. részének (FKF Köztisztasági Divízió) főbb módosításai
Az Üzletszabályzat III. fejezetének Piaci Szolgáltatásokról szóló pontjába a rovar-, és rágcsálóírtás, mint új fogalom került be [III. fejezet 8].
4. Az Üzletszabályzat IV. részének (BTI Temetkezési Divízió) főbb módosításai
- A temetők fenntartásával kapcsolatos feladatok módosításra került akként, hogy a továbbiakban kötelezettségek címmel olvasható, valamint ezen pont tartalma eszerint került pontosításra [IV. 2.2.]
- A IV. 3.1. pontja kiegészítésre került a hamvasztóüzemekre, sírkertekre és felvételi irodákra vonatkozó elérhetőségek helyével, valamint pontosításra került [IV. 3.1.]
- Pontosításra került a nyitvatartási idő meghosszabbodása fejezet [IV. 3.3.]
A BKM Nonprofit Zrt. hatályos Üzletszabályzata a https://budapestikozmuvek.hu honlapon található.
Tisztelettel:
BKM Nonprofit Zrt.